Blog

A pénz nem minden: mi kell még a jó melósnak? A pénz nem minden: mi kell még a jó melósnak?

2018.10.18. 16:46
Több kell, mint a havi fix ahhoz, hogy egy munkahelyet jónak lehessen tekinteni.
 
Például jó munkakörülmények, egészséges csapatszellem, kiszámíthatóság. A bejelentett munkaviszony a minimum, amit el kell várnunk a rendes munkahelytől. Meg az is fontos, hogy a munkás is tudja: mik a vállalat céljai, és mi az elvégzett meló értelme – szóval merre halad a vállalati szekér. Nem mindegy, hogy mennyire egyértelműen vannak megszabva a feladatok. Sőt: a munkaidő beosztása is megfelelő kell legyen…
 
Mennyi elvárás! Nem sok ez kicsit? Szerintünk nem.
 
Tanulság a jó munkásokkal folytatott párbeszédből: tanácsok főnököknek Tanulság a jó munkásokkal folytatott párbeszédből: tanácsok főnököknek

2018.10.15. 12:37
Kezdjük az alapoknál! Mi mindenre vágynak az emberek általában ahhoz, hogy elégedettek legyenek? Élelemre, alvásra, egészségre, na meg persze pénzre, amin megvásárolhatják mindazt, ami az élethez kell. 
 
Ez a kiindulópont, és az embereket megmozgató tényezők, vagyis a motiváció témájával foglalkozó szakértők szerint nem is beszélhetünk a magasabb rendű szükségletekről, igényekről, amíg nincs minden rendben itt, a motivációs piramis alján. 
 
Na de mi következik ezután a felsőbb emeleteken a jó melósoknál?
 
Miről ismerszik meg a jó főnök: a vezetői tulajdonságok színe-java Miről ismerszik meg a jó főnök: a vezetői tulajdonságok színe-java

2018.10.01. 13:43
Mielőtt még bárki is azzal vádolna minket, hogy a vezető és beosztott közötti párbeszéd ürügyén valójában a főnököket szapuljuk, most ellensúlyozzuk eddigi kritikus cikkeinket egy olyan listával, ami a legjobb vezetői tulajdonságokat tartalmazza.
 
Milyen a jó munkás? A főnök szempontja Milyen a jó munkás? A főnök szempontja

2018.09.20. 11:14
„Nekem már az is jó, ha van keze meg lába” – mondják egyes vezetők manapság a munkaerőről. 
 
Pimaszul hangzik! De ha jobban megnézzük akkor éppen Önnek mint munkavállalónak kedvez. Mert arra utal, hogy hiánycikk lett a munkaerő, és most nagyon megbecsülik a jó melósokat. 
 
A munkaadók körében végzett rövid felmérésünk alapján különösen azokat, akik az alábbi 5 tulajdonsággal rendelkeznek>>
 
Ilyen segítség nélkül könnyebb lenne: mihaszna munkatársak Ilyen segítség nélkül könnyebb lenne: mihaszna munkatársak

2018.09.07. 10:27
Ilyen barátok mellett nincs szükség ellenségre! Így szoktak viccelődni olyankor, ha a támadás onnan érkezik, ahonnan az ember nem is várja. Hátulról, ahonnan a támogatásnak kellene jönnie. 
 
Ennek egy változata az, amikor a kollégáinkkal gyűlik meg a bajunk. Aki átélte, tudja: ez még rosszabb annál is, mint amikor a főnökkel van a baj, de legalább a csapat összetartó!
 
Milyen kollégákra panaszkodnak a jó melósok?
 
Förtelmes főnökök: ilyen vezetővel a legrosszabb dolgozni Förtelmes főnökök: ilyen vezetővel a legrosszabb dolgozni

2018.09.05. 10:31
Majdnem mindegy, mi a terület. Az emberi hibák nagyon hasonlóan ütköznek ki azoknál, akik vezető pozícióban dolgoznak. Mintha a hatalom nagyítóként működne, ami felnagyítja a rossz tulajdonságaikat. 
 
Az 5 leggyakoribb vezetői hiba, ami elüldözi a jó munkaerőt
 
Puhányság vagy kemény kéz? Ilyen főnököt akar a jó melós! Puhányság vagy kemény kéz? Ilyen főnököt akar a jó melós!

2018.08.29. 10:06
Sok melós azt szereti, ha a főnök a puhányabbik fajtából való, mert akkor könnyebben lehet lógni. Csakhogy ennek az az eredménye, hogy a jó melósok viszik el a munka oroszlánrészét, míg a többiek hasznot húznak a vezető határozatlanságából.
 
Emellett még van egy ok, amiért a becsületes munkás nem a szórakozott, engedékeny főnököt szereti. Mert ő tudja, hogy akkor is, ha látszólag ellentét van köztük, érdekeik közösek: ha a főnök nem irányítja jól a teljes csapatot, akkor neki lesz gondja azzal, hogy enni adjon otthon a családnak.
 
Nem a „keménységˮ fáj, hanem a méltánytalanság!
Mi serkenti munkára a jó melósokat? Mi serkenti munkára a jó melósokat?

2018.08.26. 21:33
Bizalmas infó a „Főnökök világábólˮ: méregdrága vezetőképzéseken vesznek részt, és rengeteget agyalnak azon, hogy miként tudnának „csapatot építeniˮ és a munkatársakat „motiválniˮ. Sokan keresnek olyan megoldásokat is, amelyek nulla forintosak, de emelni tudják a morált. 
 
De vajon vannak-e ilyenek? Vagy csak azért találják ki ezeket az üzleti konzultánsok, hogy ők zsebeljék be a bónuszokra, fizetésemelésre szánt összeget?

Ez is kell még a jó melósnak – az anyagiakon túl
Egyre több a jó meló itthon is – de vajon kinek kell? Egyre több a jó meló itthon is – de vajon kinek kell?

2018.02.27. 11:01
Régebben megrendelő nem volt, most meg itt a rengeteg jó meló, a sok ügyfél, és alig van kapacitásunk kiszolgálni őket. Hát valahogy így fest most a helyzet a főnök szemszögéből.

Elmúltak azok az idők, amikor egymásnak adták a kilincset az álláskeresők, és egy-egy alláshirdetésre nemhogy több tucatnyi, de akár százas nagyságrendben is tódultak a jelentkezők. 
 
Ha az Ön szemével, munkavállaló szempontjából nézzük, a keresleti kínálatból egyszer csak kínálati piac lett. Magyarán: alig valaki keres munkát. Ugyanakkor rengetegen kínálnak a megmaradt néhány álláskeresőnek munkahelyet.

Csak Nyugaton van jó meló?

 
Ilyennek látja a jó (és a rossz) munkahelyet a jó melós Ilyennek látja a jó (és a rossz) munkahelyet a jó melós

2018.02.23. 22:25
Mi megbecsüljük a jó melós embert, és kíváncsiak vagyunk a véleményére, mert úgy érezzük, hogy abból, már ha érti a dolgát, a főnök is tanulni tud. Ebből a gondolatból indultunk ki még a tavaly ősz elején, amikor összeállítottuk a Jómelós kérdőívet, amit azóta több százan töltöttek ki.
 

Mit árult el a rendes munkahelyről a sok jó melós?

 
Jó meló ajánlat dolgozni szeretőknek a Förderband GT-től Jó meló ajánlat dolgozni szeretőknek a Förderband GT-től

2017.12.17. 16:08
Munkaerőválság van ma Magyarországon, ami a jó meló lehetőségét kereső munkásoknak látszólag jó hír, mert így végre magasabb béreket kérhetnek és kaphatnak, azaz ők diktálhatnak a munkaerőpiacon. Elvben így lenne, csakhogy a megrendelők oldaláról, akiktől a vállalat túlélése, tehát az is függ, hogy a főnök egyáltalán bármennyit is fizetni tudjon, változatlanul ott a nyomás, hogy alacsony legyen a rezsióradíj és az egyéb árak, amiket például a szállítószalagok gyártásával és karbantartásával foglalkozó Förderband GT-től elvárnak. 
 
Hogyan lehet akkor kigazdálkodni a munkások által elvárt bért, és jó meló ajánlatot tenni a dolgozni szeretőknek – ha egyszer az említett vállalat vezetője becsületesen előre is bocsátja, hogy kezdetnek, indulásból a minimálbért tudja ajánlani?
 

A Förderband-GT jó meló ajánlata a teljesítményalapú bérezésen nyugszik

 
Meghallgattuk a jó melósokat. Mit tudtunk meg a válaszokból? Meghallgattuk a jó melósokat. Mit tudtunk meg a válaszokból?

2017.12.12. 12:21
Eddig 100-nál is több jó melós töltötte ki a Jómunkás kérdőívet, amit azért hoztunk létre, hogy támogassuk a munkavállalók és a munkaadók közötti építő párbeszédet. 
 
Nagyszabású projektünk kezdeményezőjének saját vállalata, a Förderband-GT is éppen szállítószalagokkal foglalkozik, de egyébként sem esik messze szellemiségétől a kérdőívünk mottója, amit éppen a modern futószalagos gyártósor úttörőjétől, Henry Fordtól kölcsönöztünk: „Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját, és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, nemcsak a sajátunkéból.” 
 
Más szóval az volt a cél, hogy a jó melósok és a főnökök kölcsönösen jobban megismerjék egymás nézőpontját. Íme, mi derült ki számunkra az eddigi válaszokból: 
 

A jó melósok szerint a legtöbb főnök hibája a „zsugoriság, túlzott nyereséghajhászás”

Túl a becsületes béren… Vajon mitől jó meló a jó meló? Túl a becsületes béren… Vajon mitől jó meló a jó meló?

2017.08.22. 22:32

Időben fizetett, rendes bér és kibírható nehézségű munka, amitől nem szakad meg az ember. Aztán meg várjuk a hétvégét, hogy végre egy kicsit kifújjuk magunkat, pihenjünk a családdal vagy bedobjunk pár sört a haverokkal. Ennyi volna az élet? Bizony a melósok többsége számára manapság ez nem is kevés, és erre már nagyjából őszintén azt lehet mondani, hogy „jó meló” és jó élet.

Milyen a jó melós? A főnök nézőpontja Milyen a jó melós? A főnök nézőpontja

2017.08.22. 22:16

Erről nem szoktak beszélni, nem írnak róla, hanem legfeljebb csak egymásnak ismerik el a főnökök. Miről van szó? Mivel ők is csak emberek, az egyik fontos céljuk akkor, amikor a jó melós képe lebeg a szemeik előtt, hogy ez az ember megkönnyítse az életüket.

Milyen a jó főnök – és a jó állás? A melós nézőpontja Milyen a jó főnök – és a jó állás? A melós nézőpontja

2017.08.16. 13:57

Mindenki vadászik a jó melósokra, hiszen a vállalkozóknak szüksége van a jó munkaerőre. Aki csak hírből-hallomásból ismeri a témát, azt hinné, hogy a melósok a lityi-lötyi, „puhapöcs” főnököket értékelik, akikkel azt csinálnak, amit akarnak, és egy ilyen helyen dolgozni „jó állás” a melós szempontjából.